Sziasztok! Remélem szép estétek van. Szép, de őszies, egyre hűvösödő. Nemsoká fekszek, de magamban mélyről újra előjött egy téma, ami valahol mélyen bennem van. A depressziós egyén és a másik oldal, avagy a külvilág rálátása és a különféle reakciók. Mint tudjátok, éveken át az alternatív körökben…

Csak ült az út szélén a fűben. A Nap már lemenőben volt a határban. Térdén szakadt farmert és pólót viselt, mellette hátizsák, benne pulcsi, víz és pár szem keksz. Ott ült az út szélén, kezében a gitár és énekelt: Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen messze, a 67-es út mellett várhatsz rám…

Egy hete történt, hogy ismét besokalltam és ott hagytam a közösségi oldalt. Célom az volt, hogy megtörjem a függőséget,mert egyre szarabbul voltam. Elegem lett a sok emberből, akik folyamatosan jobban tudták, hogy én mit érzek. Nagyon bírom az ilyet, amikor mindenki faszán tud mindent. Pedig kurvára…

Kósza reggelek, monoton nappalok, éjjel alszok, nappal pedig álmodok, álmodok egy szebbről és jobbról, feloldott és kimozduló titkokról, félek tőled és félek a szavaktól, félek tettektől és furcsa alakoktól, félek ha valaki hangosan beszél, félek a hangoktól, s mindentől mi elér. Félek…

Beköszöntött a napsugaras ősz, hűvös nappalokra hideg este jő, levelek hullanak, a fecskék boldogan intenek, az ősz, mely helyet tartogat újabb kincseknek.   Gyorsan suhan tova, susognak a levelek, fák között tündérek fodrozzák a szeleket, erdőben harkály kopog a fákon, kis mókus ugrál fenn…

Volt egy üres bejegyzés, legyen neve: NÉVTELEN   Névtelenül élni a világban névtelenül, féktelenül harcolni a csatában, harcolni míg utolsó erőnk is fogytán, végül nevünk helye lészen a sírfán.   Névtelenül, észrevehetetlenül menni a világnak, dalolni minden fának és madárnak, s mikor…