Felmentem, oda fel, hol vártak a sínek, pár perc telt és tódultak a halál-rímek, bár célom nem ez volt, csak hallani a szelet, süvíteni el magasan a fejem felett. Izgalmas volt, őrült, veszélyt nem éreztem, napok teltek, s beszélni sokkal inkább féltem, mint ajtók mögött az ordító…

Rá kellett jönnöm, végig nélküled éltem, nélküled éltem, mert veled féltem, belül  szeretetet  reméltem, de sose kötődtem, s alapjaiban remegett meg létem.   Elég hamar jöttek a könnyek, lelkemen egyre nagyobb kövek pörögtek, fájtál nekem, úgy mint én fájhattam neked, szeretetet hiába…