köszönöm a válaszod.
ha a nagyszüleid bántalmazták egymást, akkor anyukád valószínűleg, azért lett nárcisztikus.
a nárcizmus olyan alapsérülés, ami a nagyon korai elhanyagolás és/vagy bántalmazás miatt alakul ki. és a súlyos változata az az élethosszig tartó személyiségzavar.
megértem, és átérzem amit irsz, én szerettem volna korábban gyereket, de nem találtam olyan férfit akinek szültem volna. általában függőkkel és / vagy nárcisztikusokkal hozott össze a sors.
ebbe ki is készültem , belefáradtam és elment vele a fiatalságom.
mostanra én is, mivel már a teljes képet látom, tisztában vagyok az érzelmi cuccal, amit cipelek így egyedül biztosan nem vállalnék gyereket. és nagyjából az időből is kifutottam.
nekem is van egy drága kiskutyám, imádom :)
a kutyák a feltétlen szeretet források :)
visszaolvasom magam.
- senki se volt bántalmazó - dehogynem. az anyám. de csak velem!
úgy látszik még mindig tagadok :)
az anyám....mert ő is egy olyan családból jött .... elég brutál alapkról.
én pedig ma ezt mondom, hogy nem akarok gyereket .... nincs is kinek, nem is vagyok jól, és ilyen brutál alapokra nem tervezek gyereket szülni .... ezt az egész cuccot egyetlen egy kisbaba nem érdemli meg!
( bár sokak szerint épp mindez miatt lennék jó anya, bár ehhez sok minden szükséges lenne :) )
az enyém elég kattant volt mikor megszülettem ... nem néztem rá nem ettem...ő szerteszét vérzett, meg összeesett meg depressziós lett, hat év múlva jött öcsém .... hát akkor voltam én 7 éves, állítólag meg akart halni.... én meg messzire kikerültem mikor jött értem oviba :) éreztem, hamar, hogy gáz lesz
átcuppantottam magamba mindent, talán már korán, az anyatejjel :(
milyen érdekes. nem szoktam tőlem ilyeneket kérdezni...de legalább elgondolkodok.
itt, a családomban - apa, anya - egyik se volt bántalmazó (apám legkevésbé, ugyanolyan elfojtó mint én, anyám zsarolgatott mindenkit az öngyilkossággal és apám került nem egyszer mellőle kórházba, aztán jött a játék, a nagy összetartás de odabasztam volna amit gondolok)
viszont mama, aki mára legyengült nagyon öreg, mama és papa, anya szülei, onnan ered a baj. azok mindig ölték egymást. anyámmal is az anyja volt bántalmazó .... az apja egy érzéseket kimutatni képtelen mogorva ember volt, mégis őt szerette jobban...
Hát, bántalmazó kapcsolatban sehogy se egészséges. Tőlem, magánember is, pszichológus is, illetve az orvos is kérdezte - mivel nagyon hamar muszáj voltam előadni az öngyilkos játszmázást- hogy anyámat nem kezelték e sose. Sokan kérdezték már. Őt nem.
Itt én vagyok az aki nem normális, öcsém egyszer - a mélyét nem tudta - odabaszta hogy oh csak idegbeteg. többször olvasom vissza a kérdésed, kicsit bonyolult :) öhm, fú, nehéz.
Az biztos gáz, egy bántalmazó kapcsolatban benne maradni ... és még gyereket is szülni, végképp ko.
öhm , csak azt tudom, amit én tapasztalok. ma megpróbált anyám becsábítani. hogy amit olvas úgy beszélgetne velem és menjek hétvégén...totális szorongó csapda lenne. Eszembe sincs belelépni.
Ez úgy néz ki hogy ő beszél, minden szarral leterhel, bűntudatot kelt, megnyom még a maga depressziójával, én ülök szótlan hallgatok .... pfff, leírtam sms-ben hogy nem biztonságos vele beszélgetnem. sose voltam védett. az apám se védett. leuralt anyám mindent. (más is elütötte már nekem ezt hogy nárcisztikus) ő azért ilyen velem - 5 évesen, 10 a zokogásai között nőttem fel, karácsonykor mikor mama és papa ölték egymást. papa meghalt de utána se lett jobb a szitu, anyám-nagyanyám és köztem és ebből a legfiatalabb jut pszichiáterhez. naná. ja, és egymástól tanulják a zsarolást, anyám megtanulta az ő anyjától....mama ha anyámat már nem érte el, zsarolt engem, és a durva hogy apám is eltanulta :) és mikor mondtam neki, tagadta. hm, és még mindig nem válaszoltam a kérdésedre.
Hm, nem tudok kielégítően :( de az biztos, hogy a verbális és néha tettlegesen is bántó anyám szarrá vágta az egész életünket. Mindenki mehetne cakkumpakk családterápiára...de hát ezek mellett érezni se lehetett. tökéletesen megtanultam rejtőzködni. mai napig tökéletesen tudok. a színjáték. a depresszióval muszáj is, máshogy nem lehetne mert van egy külvilág...mellettük nem sok mindent lehetett érezni. egyedül voltam mindennel. mai napig, de ma már van egy pszichologus, és terápia. ( meg egy kutya ) se barátaim, se párom, senkim.
szia :) ezek a cikkek nagyon jók. arra lennék kíváncsi, hogy szerinted az a nő, aki egy bántalmazónak szül gyereket és utána azért nem szereti a gyerekét mert a bántalmazó tulajdonságait látja benne, az nárcisztikus volt eleve, vagy mondjuk egy bántalmazó kapcsolatban lett az? a bántalmazás és annak tűrése, saját maga és a gyerekei felé, az is valami súlyos mentális betegség, nem gondolod? egy bántalmazó férj, apa (vagy épp feleség-anya) mellett eleve nem lehet jó anya-gyerek(apa-gyerek) kapcsolatot kialakítani, nem?
kedves andrea,
örülök, hogy rám találtál, hogy összeértünk a témában. 3 blogom van, párhuzamosan írom őket, egy sima, egy nagyon speciális és ez - hol ide, hol oda - ezek a 'cikkek' mert azok - vagyis nem én írtam, nyelvszakon végeztem így - én csak fordítottam angolból, természetesen azért mert engem is érint, benne vagyok a közepében és ezért tudom megfelelően átadni az anyanyelvemen az eredeti angol cikket mert ÉRZEM, a blogba régen írtam és ha nem fordítok akkor verseket írok, azok saját gyerekek.
( de visszhangja leginkább ezeknek a fordított cikkeknek volt )
szia
köszi ezt az írást , én most olvastam. nekem most aktuális a téma, mostanában nyílik rá a szemem a valóságra, eddig én is tagadásban éltem ...írod még ezt a blogot?
Nagyon örülök, hogy a cikk, a fordításom így megmozgat benneteket! Örülök..valahogy közös a szál, és így, szerintem nem baj az se hogy ismeretlenül, megnyílunk. (és már nem is annyira ismeretlen a másik, oldódunk) Persze, ez lehetséges ahogy fiúk is írnak, hogy ott is megjelenik ez lelkileg, hisz mindez titeket is érinthet, kérdés és ez személyiségtől is függ, ki hogy kezeli magában, s hogyan oldja .. mégis, ahogy "szombatreggel" írja, valahogy mindig mindenhol úgy tudatosítják hogy anya és lánya közötti a baj, vagyis, lehet nálunk más, hogy fogalmazzam .. azt hiszem, máshonnan, máshogy gyökerezik... és ezt fenn "szombatreggel" leírta pontosabban. Nekem is fiú tesóm van, öcsém akinek teljesen normális élete volt mindig, van is, normális kamaszkora barátokkal, jó osztályközösséggel pl, miközben én meg menni akartam József Attilával a sínekre, már akkor. Erre is rá jó tíz évre egyetemistaként döbbentem rá visszagondolva. A java pedig csak később jött. Örülök hogy írtatok és köszönöm, hogy megosztottátok a történeteiteket. Mindannyiunknak jó lehet mindez, megosztani, társakat találni és nemektől függetlenül most már tudni, hogy nem vagyunk egyedül! :) ( amiket "szombatreggel" írt, nagyon érzem, ilyesmiket én is, azért a lányok , mi nagyon összeérünk lélekben, a fiúknál pedig mindez kicsit másképp ... és ugyanúgy, már az előző fordításomnál is kommentelt egy srác, hogy vajon őket nem érinti e , már ott elgondolkoztam, de azt hiszem, ezt is megbeszéltük most! )
Én is lány vagyok és én is anyai szeretet nélkül nőttem fel. Egyetértek azzal hogy ennek a hatása soha nem múlik el. Jártam pszichológushoz, helyretettem magamban ezt amennyire tudtam, de mindig fájni fog. Olyan mértékben határozza meg egy fejlődő gyerek életét, hogy ezt nem lehet többé nyom nélkül eltűntetni. A pszichológus nekem sokat segített ezt feldolgozni, mindenkinek ajánlom aki hasonlóakat élt át. Ő egyébként azt mondta hogy találkozott már néhány esettel, olvasott is róla, és mindig anya-lanya kapcsolatról volt szó. Ennek az az oka hogy minden anyanal van egy olyan pont amikor megjelenik egy féltékenység a saját lányával kapcsolatban - leginkább a gyerek-apa kapcsolat miatt - de egy 'egeszseges' anyánál ez gyorsan elmúlik, talán nem is tudatosul benne a dolog. Sajnos a mi anyainknal ez megmarad....Ez nálunk teljesen igaz volt így visszagondolva. A fiutestveremet mindig is imádta, patyolgatta, tehát nem magával az anyasággal volt problémája. Engem ezzel ellentétben folyamatosan próbált lenyomni, éreztetni velem hogy mennyire nem érek semmit, hogy buta vagyok, csúnya, szerethetetlen. Emiatt soha nem lesz normális önbizalmam, hiába tudom most már hogy soha nem velem volt a baj, kizárólag vele. Éveket töltöttem el rettegve, mert eleinte biztos voltam benne hogy tud valami szégyenletes, undorító titkot rólam és ezért nem szeret. Hiszen egy kisgyerek szemszögéből nézve az anyának mindig igaza van. Rettegtem hogy mikor fogja elmondani mindenki másnak és onnantól az égvilágon senki nem fog szeretni engem, soha többé. Ezt az érzést nem lehet elfelejteni....Soha. Amikor 13 évesen rájöttem hogy gyűlölöm őt akkor véget akartam vetni az életemnek.... Szerencsére végül nem tettem meg. Tudatosan eltávolodtam tőle és mindentől amiket mondott nekem éveken át. Most már nem is gyűlölöm, valahol néha sajnálom is, mert már látom hogy neki saját magával vannak komoly problémái, de ettől függetlenül megbocsáthatatlan amit tett velem. Soha nem leszek teljes ember.
Én tudok egyértelmű választ adni:
A fiúk/férfiak pont annyira lesznek egész életükre lelki sérültek az ilyen anyától, mint a lányok/nők.
Ma is, - felnőttként - szorongva hívom fel anyám, ahogy a testvérem is szorongva teszi ugyanezt, kb. hetente egyszer.
Korántsem különböznek a lelkek nemi hovatartozás szerint, csak másképp jelenik meg az okozat a viselkedésükben.
@tündér86: De, a fiúkat is érinti ez a jelenség. Például az anyám engem sosem szeretett. Mindig teherként tekintett rám és az egész családra, és folyton sugárzott belőle a boldogtalanság. A 18. születésnapomon éreztem először, hogy szeret. Kb. 5 percig. Aztán gyorsan elmúlt és többé nem jött elő nála. Viszont később annyira elhatalmasodott rajta a zsarnokság, hogy mikor sehogy se tudott rabszolgásítani és végre sikerült elköltöznöm tőle (fülem-farkam behúzva elmenekülnöm!), búcsúzóul közölte, hogy pezsgőt fog bontani ennek örömére és kitagadott. Közölte, hogy nem vagyok többé a fia. Válaszul közöltem vele, hogy én is kitagadom őt az összes gonoszságáért és lelketlenségéért és megmondtam neki, hogy te meg nem vagy az anyám. Erre megsértődött. Láthatóan rosszul érintette a dolog. Úgy volt vele, hogy csak neki van joga engem megtagadni és pusztítani, de ha ezt viszonzom, akkor az mélyen bántó a számára. No mindegy. A lényeg, hogy végül sikerült tőle megszabadulnom, már vagy 15 éve nem láttam, szóba sem állok vele és kb. mostanra sikerült lélekben feldolgoznom, hogy pont egy ilyen szarházi nőszemélyt sikerült választanom anyámnak erre a reinkarnációmra. Majd legközelebb jobban meggondolom, hová születek testbe. A lényeg, hogy túléltem. Nem dobott csecsemőként a kukába, nem adott el a szexrabszolga kereskedőknek, nem vert meg (túlzottan) és nem sikerült megnyomorítania, bár szorgosan próbálkozott vele. Szóval igazi pokolfajzat volt.
Amint láthatod: a fiúkat is érik ilyen élmények. És a legnagyobb vicc az egészben az, hogy erről sosem volt lehetőségem senkinek beszélni. A gyenge jellemű apámnak sem, aki mindezt hagyta és sosem volt bátorsága megkérdezni tőlem, miért nem állok szóba az anyámmal? Láthatóan retteg attól, hogy esetleg őszintén válaszolok és rendesen beolvasok neki. A család és rokonság többi tagjával hasonló a helyzet. Mindenki úgy tesz, mintha semmi sem történt volna és nem akar tudni semmiről. Így az ember tökéletesen egyedül marad ebben az embertelen társtalanalomban az élete minden lényeges problémájával. Aztán hozd helyre magad uram, ha pszichomókusod nincsen. :-D
Érdekes volt olvasni Titeket. Asszem Lojalista tudja miről van szó , tudja, mert érezte és ma is érzi.
Steery gondolatai kifejezetten érdekesek voltak, jó volt olvasni. A többiekhez annyit, már az előző hasonló témájú cikknél is írtak a másik nem képviselői, hogy a fiúkat vajon nem érinti e ilyesmi!?
Erre nem tudok egyértelmű választ adni, hogy a fiúkat vajon nem érinti e vagy ha bármi is érinti , hogyan, csak azt tudom, hogy ez, amit úgy is hívunk hogy anya-seb 99%-ban a lányokat érinti. Generációkon átívelve és ezt a másik nem tán nem is érti úgy mint mi...mert nem élte és éli át azt és úgy, amit mi. (és stoic79, nekem épp öcsém van, én vagyok az idősebb, és a lány (!)) Tán nem is azon függ ki idősebb, fiatalabb, itt a nemekről van inkább szó! A cikkek azért is írják, hogy "daughters", lányokról van szó, nőkről és generációkon átívelő sérültségekről.
Ház ez egy olyan seb/métely az ember lelkén, ami sose gyógyul be. Nem vagyok már fiatal, anyám is közel 20 éve halott, de még mindig küzdök a démonokkal, amiket életében szereztem. Ennyi.
"A kérdés egész logikusnak hangzik, de a valóság az, hogy nincs válasz rá, - még olyan fajta válasz sincs, mely engedélyt adna a lánynak, hogy kigondoljon egy cselekvési tervet, arra amit valójában szeretne elérni."
Szerintem van, konyhapszichológia következik. A legtöbb esetben ez azoknál a szülőknél jelentkezik, akik a gyerekvállalást pusztán érzelmi és ösztönös alapon kezelik és nincs bennük semmiféle tudatosság. Amikor már megjön a gyerek, akkor döbbennek rá, hogy a gyereknevelés nem csak móka és kacagás, hanem sok időt és energiát felemészt. Ebből következően az ilyen szülőnek a korai gyerekkor csak rossz emlékeket idéz: fáradtság, folyamatos időhiány és az ezekkel járó stressz. Így a kérdésre a válasz: ennek a szülőnek a gyermek csak mindenféle probléma és stressz forrása, így magát a létezését gyűlöli (ez magyarázza azt, hogy más gyerekekkel - még ha az az idősebb testvér is - miért ápol harmonikusabb viszonyt).
A megoldás: ezzel szembesíteni a szülőt. Ha ezt felvállalja, akkor van esély a kapcsolat megjavításra. Ha nem, akkor ezt a kapcsolatot nem lehet megjavítani és érdemes ezt a helyzetet elfogadni.
A miértek kutatása igenis fontos dolog. Csak a megértés juttathat el ahhoz a helyes szemlélethez, ami lehetővé teszi a számodra, hogy:
1. Ne válj olyan szemétládává, mint az anyád, mikor majd gyereked lesz.
2. A következő reinkarnációdat okosabban csináld és alaposabban válogasd meg, milyen szülőket választasz magadnak.
A szeretet (minden fajtája) mindig feltételekhez, szabályokhoz, törvényekhez, tulajdonságokhoz kötött dolog és épp ezért nagyon kényes jószág. Nehéz kialakítani, még nehezebb fenntartani és könnyű elveszíteni. Érzékeny dolog, amire mind érzékenyek vagyunk. A feltétel nélküli szeretet egy ostoba (vallási?) mítosz, aminek nincs semmi realitása. Minden tapasztalatunk ennek az ellenkezőjét mutatja.
A szeretet csak és kizárólag akkor lehet működőképes, ha kölcsönös, azaz viszonzott. Tehát körbeáramlik, kering a résztvevők közt. Mert ez egy ciklikus adok-kapok játék, ami a mozgása által marad fenn és őrzi meg dinamizmusát (mint minden ismétlődő életfolyamat). Ha a körbeáramlás nem jön létre vagy megszakad, a szeretet elhal, vége van.
Az élet egyik legnagyobb misztériuma azt megtanulni (igazából soha, senki, sehol nem tanította még a világon!), hogy lehet szeretetet generálni és fenntartani az általunk kiválasztott személlyel, tárggyal vagy ideával. Mert vannak, akik a gyűjteményükbe szerelmesek vagy a háziállatukba vagy az ötleteikbe, munkájukba, akármibe, ami viszonozza ezt kielégítőnek tűnő módon.
Ahhoz képest, hogy ez állítólag a legfontosabb dolog az életben, az emberiség elkeserítően keveset tud róla, keveset gyakorolja és aki mégis tud róla valamit, képtelen megtanítani a következő generációknak. Ez az ember igazi tragédiája, nem a gonosz Isten, aki kiűzött minket a privát paradicsomából, mert okosabbak akartunk lenni, mint egy zöldség.
Ja, s még annyit, beolvasni biztosan képtelen lennék ...már ha le kell ülnöm vele "beszélgetni", ami nem teljesen az az igazi, normális beszélgetés, elfojt a szorongás, ehhez még általában minden ajtót körülöttünk becsuk.....na itt nekem vége, megadtam magam. Ezen még sokat kell melózni, hogy képes legyek felállni és ott hagyni.
Lehetséges, hogy vonatkozhat fiúra is, de a cikk kifejezetten az anya-lánya kapcsolatot és annak a nehézségeit és érzelmi hátterét járta körbe.
Szib, örültem, hogy leírtad a tapasztalásaid , az érzéseid. Persze, előfordulhat hogy valaki máshogy éli ezt meg, mint ahogy a cikkben állt, hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg. Nekem baba még nincs (bár még adok magamnak egy olyan nyolc évet) , de félek, hogy sose lesz olyan igazán stabil párkapcsolatom, ahol baba is lehetne, de akár összeköltözést tervezni. Egy kutyával élek, az emberek között nem vagyok jól ... és gondolom, azért is fordítottam le a cikket, mert angolból fordítottam, mert nálam teljesen így....évekig mentegettem anyámat és időnként még ma is így teszek. Megmagyarázom a pszichológusnak is mit miért mond, mit miért csinál....és persze sajnálom is valahol hiszen ő is beteg mentálisan és segítségre szorulna. Néha próbálok neki segíteni telefonszámok, címek, vagy az sms-ezéseink, sajnos felesleges időpocsékolás. Sokáig az ember még hiszi, hogy lehet jobb ...... de ez nem így van .... és amit leírtál, ő még csak zsarolgat az egészségével, a szívgondjaival meg a vérnyomásával és nagyon félek a halálától...így is gyakran van bűntudatom, mi lesz ha nem lesz ... vajon hogy fogok érezni??? Még az is kérdés, képes leszek e valaha párkapcsolatra és ami vele jár, akár házasság, gyerek, de ennyire nem megyek előre. Jelenleg a kutyámmal élek és elég nagy bajok vannak az emberi kapcsolataimmal ..... valahol ott kezdődik, hogy nincsenek is. Még barátok se ... Néha persze hülye vagyok, ambivalens, kétélű érzésekkel.....és tudom minden innen ered, az anyámmal való történésekből. Valószínűleg ezért is álltam neki lendületesen fordítani a cikket.
Depresszió? Szorongás? Pánik? Blog magamnak, nektek, nekünk. A közös gyógyulásért.
Lélekpercek
Lélekpercek
Utolsó kommentek:
Andrea77 2019.02.02. 21:50:17
köszönöm a válaszod.
ha a nagyszüleid bántalmazták egymást, akkor anyukád valószínűleg, azért lett nárcisztikus.
a nárcizmus olyan alapsérülés, ami a nagyon korai elhanyagolás és/vagy bántalmazás miatt alakul ki. és a súlyos változata az az élethosszig tartó személyiségzavar.
megértem, és átérzem amit irsz, én szerettem volna korábban gyereket, de nem találtam olyan férfit akinek szültem volna. általában függőkkel és / vagy nárcisztikusokkal hozott össze a sors.
ebbe ki is készültem , belefáradtam és elment vele a fiatalságom.
mostanra én is, mivel már a teljes képet látom, tisztában vagyok az érzelmi cuccal, amit cipelek így egyedül biztosan nem vállalnék gyereket. és nagyjából az időből is kifutottam.
nekem is van egy drága kiskutyám, imádom :)
a kutyák a feltétlen szeretet források :)
kitartást és sok erőt kívánok neked!
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
tündér86 2019.01.22. 20:49:45
- senki se volt bántalmazó - dehogynem. az anyám. de csak velem!
úgy látszik még mindig tagadok :)
az anyám....mert ő is egy olyan családból jött .... elég brutál alapkról.
én pedig ma ezt mondom, hogy nem akarok gyereket .... nincs is kinek, nem is vagyok jól, és ilyen brutál alapokra nem tervezek gyereket szülni .... ezt az egész cuccot egyetlen egy kisbaba nem érdemli meg!
( bár sokak szerint épp mindez miatt lennék jó anya, bár ehhez sok minden szükséges lenne :) )
az enyém elég kattant volt mikor megszülettem ... nem néztem rá nem ettem...ő szerteszét vérzett, meg összeesett meg depressziós lett, hat év múlva jött öcsém .... hát akkor voltam én 7 éves, állítólag meg akart halni.... én meg messzire kikerültem mikor jött értem oviba :) éreztem, hamar, hogy gáz lesz
átcuppantottam magamba mindent, talán már korán, az anyatejjel :(
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
tündér86 2019.01.22. 20:39:47
és a speciális:
beszelgessvelem.blog.hu/
mindkettőt én írom
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
tündér86 2019.01.22. 20:37:29
itt, a családomban - apa, anya - egyik se volt bántalmazó (apám legkevésbé, ugyanolyan elfojtó mint én, anyám zsarolgatott mindenkit az öngyilkossággal és apám került nem egyszer mellőle kórházba, aztán jött a játék, a nagy összetartás de odabasztam volna amit gondolok)
viszont mama, aki mára legyengült nagyon öreg, mama és papa, anya szülei, onnan ered a baj. azok mindig ölték egymást. anyámmal is az anyja volt bántalmazó .... az apja egy érzéseket kimutatni képtelen mogorva ember volt, mégis őt szerette jobban...
Hát, bántalmazó kapcsolatban sehogy se egészséges. Tőlem, magánember is, pszichológus is, illetve az orvos is kérdezte - mivel nagyon hamar muszáj voltam előadni az öngyilkos játszmázást- hogy anyámat nem kezelték e sose. Sokan kérdezték már. Őt nem.
Itt én vagyok az aki nem normális, öcsém egyszer - a mélyét nem tudta - odabaszta hogy oh csak idegbeteg. többször olvasom vissza a kérdésed, kicsit bonyolult :) öhm, fú, nehéz.
Az biztos gáz, egy bántalmazó kapcsolatban benne maradni ... és még gyereket is szülni, végképp ko.
öhm , csak azt tudom, amit én tapasztalok. ma megpróbált anyám becsábítani. hogy amit olvas úgy beszélgetne velem és menjek hétvégén...totális szorongó csapda lenne. Eszembe sincs belelépni.
Ez úgy néz ki hogy ő beszél, minden szarral leterhel, bűntudatot kelt, megnyom még a maga depressziójával, én ülök szótlan hallgatok .... pfff, leírtam sms-ben hogy nem biztonságos vele beszélgetnem. sose voltam védett. az apám se védett. leuralt anyám mindent. (más is elütötte már nekem ezt hogy nárcisztikus) ő azért ilyen velem - 5 évesen, 10 a zokogásai között nőttem fel, karácsonykor mikor mama és papa ölték egymást. papa meghalt de utána se lett jobb a szitu, anyám-nagyanyám és köztem és ebből a legfiatalabb jut pszichiáterhez. naná. ja, és egymástól tanulják a zsarolást, anyám megtanulta az ő anyjától....mama ha anyámat már nem érte el, zsarolt engem, és a durva hogy apám is eltanulta :) és mikor mondtam neki, tagadta. hm, és még mindig nem válaszoltam a kérdésedre.
Hm, nem tudok kielégítően :( de az biztos, hogy a verbális és néha tettlegesen is bántó anyám szarrá vágta az egész életünket. Mindenki mehetne cakkumpakk családterápiára...de hát ezek mellett érezni se lehetett. tökéletesen megtanultam rejtőzködni. mai napig tökéletesen tudok. a színjáték. a depresszióval muszáj is, máshogy nem lehetne mert van egy külvilág...mellettük nem sok mindent lehetett érezni. egyedül voltam mindennel. mai napig, de ma már van egy pszichologus, és terápia. ( meg egy kutya ) se barátaim, se párom, senkim.
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
Andrea77 2019.01.22. 20:16:31
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
Andrea77 2019.01.22. 20:16:18
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
tündér86 2019.01.20. 21:00:25
örülök, hogy rám találtál, hogy összeértünk a témában. 3 blogom van, párhuzamosan írom őket, egy sima, egy nagyon speciális és ez - hol ide, hol oda - ezek a 'cikkek' mert azok - vagyis nem én írtam, nyelvszakon végeztem így - én csak fordítottam angolból, természetesen azért mert engem is érint, benne vagyok a közepében és ezért tudom megfelelően átadni az anyanyelvemen az eredeti angol cikket mert ÉRZEM, a blogba régen írtam és ha nem fordítok akkor verseket írok, azok saját gyerekek.
( de visszhangja leginkább ezeknek a fordított cikkeknek volt )
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
Andrea77 2019.01.20. 20:45:39
köszi ezt az írást , én most olvastam. nekem most aktuális a téma, mostanában nyílik rá a szemem a valóságra, eddig én is tagadásban éltem ...írod még ezt a blogot?
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
tündér86 2017.05.19. 16:21:12
Bejegyzés: A nem szeretett lányok és egy kérdés, amit sose kérdezz többé! (translated: Psychology-today)
szombatreggel 2017.05.19. 15:57:20
Bejegyzés: A nem szeretett lányok és egy kérdés, amit sose kérdezz többé! (translated: Psychology-today)
Nájlon tacskó (törölt) 2017.05.19. 15:57:16
A fiúk/férfiak pont annyira lesznek egész életükre lelki sérültek az ilyen anyától, mint a lányok/nők.
Ma is, - felnőttként - szorongva hívom fel anyám, ahogy a testvérem is szorongva teszi ugyanezt, kb. hetente egyszer.
Korántsem különböznek a lelkek nemi hovatartozás szerint, csak másképp jelenik meg az okozat a viselkedésükben.
Bejegyzés: A nem szeretett lányok és egy kérdés, amit sose kérdezz többé! (translated: Psychology-today)
steery 2017.05.19. 15:57:09
Amint láthatod: a fiúkat is érik ilyen élmények. És a legnagyobb vicc az egészben az, hogy erről sosem volt lehetőségem senkinek beszélni. A gyenge jellemű apámnak sem, aki mindezt hagyta és sosem volt bátorsága megkérdezni tőlem, miért nem állok szóba az anyámmal? Láthatóan retteg attól, hogy esetleg őszintén válaszolok és rendesen beolvasok neki. A család és rokonság többi tagjával hasonló a helyzet. Mindenki úgy tesz, mintha semmi sem történt volna és nem akar tudni semmiről. Így az ember tökéletesen egyedül marad ebben az embertelen társtalanalomban az élete minden lényeges problémájával. Aztán hozd helyre magad uram, ha pszichomókusod nincsen. :-D
Bejegyzés: A nem szeretett lányok és egy kérdés, amit sose kérdezz többé! (translated: Psychology-today)
tündér86 2017.05.18. 15:00:17
Steery gondolatai kifejezetten érdekesek voltak, jó volt olvasni. A többiekhez annyit, már az előző hasonló témájú cikknél is írtak a másik nem képviselői, hogy a fiúkat vajon nem érinti e ilyesmi!?
Erre nem tudok egyértelmű választ adni, hogy a fiúkat vajon nem érinti e vagy ha bármi is érinti , hogyan, csak azt tudom, hogy ez, amit úgy is hívunk hogy anya-seb 99%-ban a lányokat érinti. Generációkon átívelve és ezt a másik nem tán nem is érti úgy mint mi...mert nem élte és éli át azt és úgy, amit mi. (és stoic79, nekem épp öcsém van, én vagyok az idősebb, és a lány (!)) Tán nem is azon függ ki idősebb, fiatalabb, itt a nemekről van inkább szó! A cikkek azért is írják, hogy "daughters", lányokról van szó, nőkről és generációkon átívelő sérültségekről.
Bejegyzés: A nem szeretett lányok és egy kérdés, amit sose kérdezz többé! (translated: Psychology-today)
a Lojalista 2017.05.18. 14:22:39
Bejegyzés: A nem szeretett lányok és egy kérdés, amit sose kérdezz többé! (translated: Psychology-today)
Nájlon tacskó (törölt) 2017.05.18. 14:21:22
Bejegyzés: A nem szeretett lányok és egy kérdés, amit sose kérdezz többé! (translated: Psychology-today)
stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2017.05.18. 14:20:34
Szerintem van, konyhapszichológia következik. A legtöbb esetben ez azoknál a szülőknél jelentkezik, akik a gyerekvállalást pusztán érzelmi és ösztönös alapon kezelik és nincs bennük semmiféle tudatosság. Amikor már megjön a gyerek, akkor döbbennek rá, hogy a gyereknevelés nem csak móka és kacagás, hanem sok időt és energiát felemészt. Ebből következően az ilyen szülőnek a korai gyerekkor csak rossz emlékeket idéz: fáradtság, folyamatos időhiány és az ezekkel járó stressz. Így a kérdésre a válasz: ennek a szülőnek a gyermek csak mindenféle probléma és stressz forrása, így magát a létezését gyűlöli (ez magyarázza azt, hogy más gyerekekkel - még ha az az idősebb testvér is - miért ápol harmonikusabb viszonyt).
A megoldás: ezzel szembesíteni a szülőt. Ha ezt felvállalja, akkor van esély a kapcsolat megjavításra. Ha nem, akkor ezt a kapcsolatot nem lehet megjavítani és érdemes ezt a helyzetet elfogadni.
Bejegyzés: A nem szeretett lányok és egy kérdés, amit sose kérdezz többé! (translated: Psychology-today)
steery 2017.05.18. 14:19:30
1. Ne válj olyan szemétládává, mint az anyád, mikor majd gyereked lesz.
2. A következő reinkarnációdat okosabban csináld és alaposabban válogasd meg, milyen szülőket választasz magadnak.
A szeretet (minden fajtája) mindig feltételekhez, szabályokhoz, törvényekhez, tulajdonságokhoz kötött dolog és épp ezért nagyon kényes jószág. Nehéz kialakítani, még nehezebb fenntartani és könnyű elveszíteni. Érzékeny dolog, amire mind érzékenyek vagyunk. A feltétel nélküli szeretet egy ostoba (vallási?) mítosz, aminek nincs semmi realitása. Minden tapasztalatunk ennek az ellenkezőjét mutatja.
A szeretet csak és kizárólag akkor lehet működőképes, ha kölcsönös, azaz viszonzott. Tehát körbeáramlik, kering a résztvevők közt. Mert ez egy ciklikus adok-kapok játék, ami a mozgása által marad fenn és őrzi meg dinamizmusát (mint minden ismétlődő életfolyamat). Ha a körbeáramlás nem jön létre vagy megszakad, a szeretet elhal, vége van.
Az élet egyik legnagyobb misztériuma azt megtanulni (igazából soha, senki, sehol nem tanította még a világon!), hogy lehet szeretetet generálni és fenntartani az általunk kiválasztott személlyel, tárggyal vagy ideával. Mert vannak, akik a gyűjteményükbe szerelmesek vagy a háziállatukba vagy az ötleteikbe, munkájukba, akármibe, ami viszonozza ezt kielégítőnek tűnő módon.
Ahhoz képest, hogy ez állítólag a legfontosabb dolog az életben, az emberiség elkeserítően keveset tud róla, keveset gyakorolja és aki mégis tud róla valamit, képtelen megtanítani a következő generációknak. Ez az ember igazi tragédiája, nem a gonosz Isten, aki kiűzött minket a privát paradicsomából, mert okosabbak akartunk lenni, mint egy zöldség.
Bejegyzés: A nem szeretett lányok és egy kérdés, amit sose kérdezz többé! (translated: Psychology-today)
tündér86 2017.04.27. 18:44:02
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
tündér86 2017.04.27. 18:38:27
Lehetséges, hogy vonatkozhat fiúra is, de a cikk kifejezetten az anya-lánya kapcsolatot és annak a nehézségeit és érzelmi hátterét járta körbe.
Szib, örültem, hogy leírtad a tapasztalásaid , az érzéseid. Persze, előfordulhat hogy valaki máshogy éli ezt meg, mint ahogy a cikkben állt, hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg. Nekem baba még nincs (bár még adok magamnak egy olyan nyolc évet) , de félek, hogy sose lesz olyan igazán stabil párkapcsolatom, ahol baba is lehetne, de akár összeköltözést tervezni. Egy kutyával élek, az emberek között nem vagyok jól ... és gondolom, azért is fordítottam le a cikket, mert angolból fordítottam, mert nálam teljesen így....évekig mentegettem anyámat és időnként még ma is így teszek. Megmagyarázom a pszichológusnak is mit miért mond, mit miért csinál....és persze sajnálom is valahol hiszen ő is beteg mentálisan és segítségre szorulna. Néha próbálok neki segíteni telefonszámok, címek, vagy az sms-ezéseink, sajnos felesleges időpocsékolás. Sokáig az ember még hiszi, hogy lehet jobb ...... de ez nem így van .... és amit leírtál, ő még csak zsarolgat az egészségével, a szívgondjaival meg a vérnyomásával és nagyon félek a halálától...így is gyakran van bűntudatom, mi lesz ha nem lesz ... vajon hogy fogok érezni??? Még az is kérdés, képes leszek e valaha párkapcsolatra és ami vele jár, akár házasság, gyerek, de ennyire nem megyek előre. Jelenleg a kutyámmal élek és elég nagy bajok vannak az emberi kapcsolataimmal ..... valahol ott kezdődik, hogy nincsenek is. Még barátok se ... Néha persze hülye vagyok, ambivalens, kétélű érzésekkel.....és tudom minden innen ered, az anyámmal való történésekből. Valószínűleg ezért is álltam neki lendületesen fordítani a cikket.
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)
Izo 2017.04.27. 18:22:06
Bejegyzés: Nem szeretett lányok: A tagadás tánca (Psychology Today)