Csak írtam, belepett az éjszaka,

távol voltál tőlem és nem kerültem már haza,

bolyongtam utcákon, hideg volt és kihalt mind,

azt mondtad, szeretsz, egy téboly, régi csapda,

s én azt hittem, anyára találtam megint.

Ma már tudtam, ez csak a régi csapda,

mélyre süllyedek az érzelmi iszapban.

Búcsú-sorokat írtam neked, de hamar töröltem,

mert nem akartam érzelmileg bántani senkit sem,

van, hol a szeretet oly furán, őszintén tiszta

lelkemben élsz ma este és arcom a könnyeimet issza,

lelkemben a rohadék érzelmek halmaza

anyám és más gyerekek mindig tiszta kapcsolata.

Emlékek és egy rajz: Zsebi, anyám és egy kislány ő,

a fájdalom a szívem mélyén facsarva terjedő.

De volt ki megtanított:

Fájt de megértettem, nem szerepkeverhetek,

zavaros éjjeleket el csak magamban intézhetek.

Ne mondd, hogy szeretsz, a zavartság téboly,

maradjunk mindketten a saját oldalunkon.