Te nem tudtad, hogy szavaid mélyen a lelkembe vágnak,

csak pofáztál és mondtad megállíthatatlanul, nem éreztél gátat, 

én persze tűrjelek, viseljelek el mert ha nem, engem kivágnak,

de te csak mondtad, nem is gondolkodtál, hogy tán ártasz.

Nem csak ez, mindenki más mentális gondjairól is a pletyka,

kiverte a lelki biztosítékom a jó büdös francba,

mi közöd neked hozzá vagy épp hozzám?

Az, hogy érintett vagyok e ? Itt lett erőm fogytán,

ha tudnád mennyit dolgoztam azon, hogy takarjam, leplezzem magam,

és te ezt a kemény és óvatos belső melót tönkre vágod pár laza mondattal.

Lehet neked a depresszió valami eszméletlen nyitott téma,

de sokaknak igenis vele jár a sötét árnyék séma.

Fejem lehajtottam, gyomrom összeszorult, körém gyűlt az árnyék,

szégyen borított, sötét felhők között úszott a tájék,

észrevetted, talán a látható szégyen árult el, nem érdekel,

szavaiddal a gondosan felépített maszkomat darabokra tépted el.

Sajnos, így vagy úgy, ha nehezíted is a kibaszott  létem, akkor is élnem kell.