Megbeszéltük, előre elképzeltem, milyen lesz veled,

elképzeltem, hogy sétálunk és beszélgetünk egyet,

nem tudom mi volt a gond, talán én sem bíztam benned,

hogy amit mondasz, úgy fog történni, s most könnyek áznak bennem,

mert jogos volt ; nem vártál meg, már te se, magamra hagytál,

üres volt a napom, forró, izzadós, és sivár,

lelkem a szúrós fű és a szárazság szerteszét szúrta,

te pedig a pasiddal indultál az útra.

Most már biztos vagyok abban, hogy pótolható, mellőzhető vagyok,

a szeretettelen, kemény, szétszakadó létbe zuhanok nagyot,

anno kedves második anyám, már nem bálványozlak,

érzések csapódnak jeges lélek-falaimnak,

és fellángoló forróságban úsznak a csalódás könnyei,

mit kezdjek ezek után, megéri szólni még? hagylak menni,

már te is mellőzöl, a szavadban kurvára nem lehet bízni,

remélem, jó napod volt, én este kezdtem alkohollal sírni,

mert ha már te se, akkor egyre inkább fáj a lét,

a pokolba kívánom a világ fasza kis társas életét,

és ha még bárki is azzal jön hogy az ember társas lény,

azt szívem sziklájáról letaszítom végleg én.