Haladt előre a sötét utcákon, egy árnyék követte. Az árnyék követte és lágyan hátulról áthaladt rajta. Eltöltötte és bemocskolta a lelkét majd ott termett előtte. Sötét kapucnis pulcsijának csuklyája a szemébe lógott. Kivillantott a sötétségből. Szeme fenyegetően sötét, haja tüsire vágott fekete. A fiú ott állt a lány előtt a sötét utcán. Elállta útját. A lány próbálta kikerülni de nem tudta.

- Mit képzelsz, ki vagy te? - üvöltött rá a fiúra, miközben pofonra emelte kezét de a fiú elkapta és csavart rajta egyet.

A lány szemében könnyek gyűltek, makacs kamaszkori daccal nézett a fiúra. Könnyei nem fájdalomból fakadtak, hanem makacs, ijedt ellenállásból.

- Mit képzelsz te magadról? Ki a jó büdös fészkes fene vagy te??? Állj odébb! Dolgom van!

- Hogy érzed magad? - váltott a fiú barátságosabb hangnemre.

- Melletted? Sötéten és mocskosan.

- Ez azért van aki vagyok. A nevem Szégyen. Azért jöttem, hogy bemocskoljalak.

- Állj! Stop!  Kezdek megőrülni. Te nem ember vagy???

- De, alakváltó. 

A lány döbbenten nézett egy pillanatig, derengés futott át tekintetén. Kezdett rájönni, a fiú igazat mond. Az árnyék, a csuklya, a kivillanó szem.

- Húzz innen a büdös picsába!!!!!! 

- Nem húzok - mondta a fiú sejtelmesen körözve a lány körül majd hátulról lágyan a vállára tette kezeit és a fülébe suttogta:

NEM. HÚZOK. BÁRHOVA MÉSZ, BÁRMI DOLGOD VAN, ÉN MINDIG VELED LESZEK, OTT LESZEK MINDENBEN ÉS MINDENHOL.

JÓL JEGYEZD MEG! SZÉGYEN KÖVET.

A lány megfordult és megborzongott az éjszakában, de nem volt ott senki. A fiú eltűnt, épp úgy tűnt el ahogy jött.

A lány lelke viszont örökre az övé volt.