Fenn és lenn, egy tigris él benned,

elfojtott üvöltés belsődben tör helyet,

elfojtott üvöltés és szétrobbannál,

a tigris meglát és ordítva rohannál,

ordítanál,s ő vissza, belsőd zengene,

a hang a térben szétszóródna remegve.

Mégis csak hallgatsz, elterít a csend,

elterít a magány, s keresed az érzést benn,

mi eltűnt, nem tudni hogy hova,

keresed de már nincs a szívednek igaz otthona.

Néha csak nyom a csend, rád telepszik mélyen,

gyomrodból könnyek törnének fel és te sírásra készen,

nyelsz egyet és ott marad benned a csend,

végtelen, utolérhetetlen, nyomasztó rend,

mely szabálytalanságot, kihágást, lázadást keres,

de a világ már erre nem igen ad teret,

józanság, kiszámíthatóság, fegyelem,

időnként ott benn magadban minden teljesen idegen,

idegen család, idegen emberek,

idegen az egész világ, s rád kacsint hidegen,

és azt mondja, sőt kívánná, hogy érezz,

ha nem húzz innen,s a tigrist ne fékezd,

indulj el innen, máshova, egy másik világ határára,

hol a tigris benned üvölt, mindenki bátor, s senki se gyáva,

oda, hol mindenben erő és biztonság rejlik,

oda, hol a bizonyosság és a kiszámíthatóság is felsejlik,

oda, hol talán minden normális, más mint idehaza,

mely a léleknek néha már csak a halálos kasza,

mi maradt, egyben bízni: hogy a tigris egyszer feltör,

egyszer onnan mélyről bátran előjön,

és akkor józan erővel nem marad valós ez a világ,

az emberiség sikítva kiált,

majd egyenként más lényekké változunk,

a Föld eltűnik általunk,

az emberiség megszűnik s a Mindenség Ura

a lényeket megszűri, s csak az maradhat, 

ki gondolatban is kapcsolódni képes,

elindulhat egy telepatikusan működő Élet.

,

,