Túléltelek.

17 éves korom óta velem van a lelked,

egy szál gyertya ég és ma te hiányzol,

fontos vagy számomra, veled enyhül magányom,

én ma átléptem a bűvös határunk,

mikor összetört körülöttünk minden vágyunk,

és te nem bírtad, a vonat elé vetetted magad,

és én akkor maradtam magamra, ma is hiányzol,

de igenis tudom, nem vagy te annyira távol,

térben is időben lelkeink mindig összeértek,

hogy miért tetted, mindig értettelek.

Egy szál gyertya, hiányzol nagyon,

remélem hallod odaát túl a mennyei falon,

tudom, hozzád szólhatok amikor árad a magány,

mert te érted, mi bennem, hallak át a mennyek falán.

Túléltelek.

Túléltelek,  és most köszönöm meg égi segítséged,

amikor mellettem voltál és segítetted, hogy éljek,

és bár néha érzem úgy, értem, helyettem haltál,

mennék utánad, válnánk mi ketten a szavak angyalává,

mikor a világ  csendes és nyomaszt az üresség,

rád gondolok és velem vagy, nincsen már kétség,

mert mi ketten azóta, sok éve időben összeértünk,

azóta szeretlek, értelek és érezlek, szavakat cserélünk,

én veled lettem volna, de talán a szellemlétben jobb neked lenni,

szólj hozzám kérlek! A csendben elmosódó hangok berregni

kezdenek és kivehetetlen ez a szellemi lét,

mintha a valós emberi létben a fülnek egy rádió lenne, és a  tét,

az Élet, szólj hozzám, kérlek! 

Köszönöm. Hallak. Tán belül meghaltam de kívül még élek,

gyere hozzám közelebb, kérlek! 

Érints, érezzem, ha a hűvös szellőtől a karomon feláll a szőr,

tudom, velem vagy, összeér halál és élet, szellem és emberi bőr,

mennék utánad, igyekszem érteni, miért kellett menned,

megérteni, elfogadni, hogy különc létedben nem találtad itt a helyed,

épp csak egy hasonlóan különc és magányos lány az égbe kiált :

- Szólj hozzám , Attila! Szólj hozzám , Halál!

Egy szál gyertya.

Harminchárom.

Eltelik az éjszaka.

Túléllek talán.